Omar Khajjám
RUBÁÍK
(Weöres Sándor fordítása)
RUBÁÍK
(Weöres Sándor fordítása)
1.
Én bort iszom, s szokásom ellensége
rám szól: „A bort hagyd, mert hit ellensége.”
No ládd, az ellenség vérét kívánom,
én is tudom: bor a hit ellensége.
2.
Tegnap gerencsért láttam a bazárban,
friss agyagot gyúrt-gyömöszölt zugában,
és szólt az agyag földöntúli nyelven:
„Az voltam, mint te: bánj velem simábban.”
3.
Agyagból gyúrtál. Én tehetek róla?
Gyapotból fontál. Én tehetek róla?
Minden jót s rosszat, mely fakad belőlem,
fejembe raktál. Én tehetek róla?
4.
Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
Mert nem tudtam jó úton járni: félek.
5.
Bár alázattal a mecsetbe tértem,
én esküszöm, nem imádkozni tértem:
múltkor egy szőnyeget elloptam onnan,
de már elnyűttem: egy újért betértem.
6.
Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.
7.
Bort inni és barátokkal vidulni
jobb, mint szemforgatón imába hullni.
Ha cédák s részegek pokolra jutnak,
senkinek sem fog a menny lángja gyúlni.
8.
Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.
9.
Szellőben veszti köntösét a rózsa,
pedig vidít fülemülét a rózsa.
Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
földből fakadt és földdé lett a rózsa.
10.
Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.
11.
Egy kézben Koránnal, másban pohárral,
hol hívõvel tartok, hol a pogánnyal.
Kék kristálygömb magába foglal engem:
sem hitetlennel, sem mohammedánnal.
12.
Ha testünkbõl a puszta lélek elszáll,
testünkre tégla-építményt kapunk már,
s a más testére épülõ halomhoz
haló-porunkkal hozzájárulunk már.
13.
Hal szól kacsához, félve, kocsonyázva:
„Majd egyszer száraz lesz a folyam ágya.”
Kacsa felel: „Ha én s te megsülünk már,
lehet tenger vagy a lég délibábja.”
14.
Nem kõvár a világ, csak sátor-tábor,
sivatagban, hol legfõbb kincs a mámor,
kínod hevét a bor levével oltsad,
míg arcodat föld nem takarja, jámbor.
15.
Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
mégis szégyentõl sírok. Mit tehetnék?
Én bort iszom, s szokásom ellensége
rám szól: „A bort hagyd, mert hit ellensége.”
No ládd, az ellenség vérét kívánom,
én is tudom: bor a hit ellensége.
2.
Tegnap gerencsért láttam a bazárban,
friss agyagot gyúrt-gyömöszölt zugában,
és szólt az agyag földöntúli nyelven:
„Az voltam, mint te: bánj velem simábban.”
3.
Agyagból gyúrtál. Én tehetek róla?
Gyapotból fontál. Én tehetek róla?
Minden jót s rosszat, mely fakad belőlem,
fejembe raktál. Én tehetek róla?
4.
Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
Mert nem tudtam jó úton járni: félek.
5.
Bár alázattal a mecsetbe tértem,
én esküszöm, nem imádkozni tértem:
múltkor egy szőnyeget elloptam onnan,
de már elnyűttem: egy újért betértem.
6.
Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.
7.
Bort inni és barátokkal vidulni
jobb, mint szemforgatón imába hullni.
Ha cédák s részegek pokolra jutnak,
senkinek sem fog a menny lángja gyúlni.
8.
Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.
9.
Szellőben veszti köntösét a rózsa,
pedig vidít fülemülét a rózsa.
Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
földből fakadt és földdé lett a rózsa.
10.
Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.
11.
Egy kézben Koránnal, másban pohárral,
hol hívõvel tartok, hol a pogánnyal.
Kék kristálygömb magába foglal engem:
sem hitetlennel, sem mohammedánnal.
12.
Ha testünkbõl a puszta lélek elszáll,
testünkre tégla-építményt kapunk már,
s a más testére épülõ halomhoz
haló-porunkkal hozzájárulunk már.
13.
Hal szól kacsához, félve, kocsonyázva:
„Majd egyszer száraz lesz a folyam ágya.”
Kacsa felel: „Ha én s te megsülünk már,
lehet tenger vagy a lég délibábja.”
14.
Nem kõvár a világ, csak sátor-tábor,
sivatagban, hol legfõbb kincs a mámor,
kínod hevét a bor levével oltsad,
míg arcodat föld nem takarja, jámbor.
15.
Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
mégis szégyentõl sírok. Mit tehetnék?
