A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bor. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 21., csütörtök

Egri bikavér






A bikavér nevének eredete bizonytalan, de a mesélő kedv erre is talált magyarázatot. a történet Ahmed pasával, az Eger várát ostromló törökök vezérével kapcsolatos. Az erőd melletti vadaskertnél ütötte föl sátrát, de rabnőit és összeharácsolt kincseit a város legszélén álló csárdában helyezte biztonságba. A csúnya és ravasz csaplárosné finom ételeivel elnyerte a vezér kegyeit. Mivel a várvédők az egri nők segítségével verték vissza a törökök ostromait, Ahmed dühében elrendelte, hogy a környékről szedjenek össze minden nőt. A lányok és asszonyok a hírt megneszelve elmenekültek. Csak keveset tudtak a törökök összeszedni. Köztük volt a helyi molnár felesége és szépséges leánya, akit a pasa a háremébe szemelt ki Ennek örömére mulatságot rendeztek a kocsmában. A molnár felesége könyörgött a csárdásnénak, hogy mentse meg a leányát. A ravasz asszony a vacsorára szánt vadhúst bőven öntözgette vörösborral, majd a levével együtt találta. A pasának igen ízlett a pecsenye. A csaplárosné az újabb tálakhoz most már kupákban is hozott bort. Ahmed jókedvében táncolni akart a molnárlánnyal, de már nem tudott felállni, eldőlt a heverőn és mély álomba zuhant. Ezalatt a lányt megszöktették az anyjával együtt. Ahmed felébredve haragudott ugyan, de mert szépet álmodott, a csárdásnéra csak azért volt mérges, mert olyan itallal bódította el amit tilt a Korán. Az asszony égre-földre esküdözött, hogy nem bort használt a sütéshez, csak egy tüzes bika vérét. A pasa megnyugodott és amikor szégyenszemre elvonultak a vár alól, még kért az útra egy tömlő vért. A csaplárosné csalafinta eljárása óta hívják az egri vörösbort bikavérnek.

Ez a legenda....
Ha érdekel, a történeti háttér, itt olvass tovább

Ha Egerben jársz, kihagyhatatlan program az Egri Vár-ban tett látogatás.... 2018.október 15-től mozikban látható Gárdonyi Géza regényéből 1968-ban készült magyar film digitálisan javított változata... olvass tovább itt!


https://rockpont.polomania.hu/termekek/reszletek/153060_t60756https://rockpont.polomania.hu/termekek/reszletek/151771_t42850

Ha nem találod amit keresel, írj!: rockpontinfo@gmail.com


2012. június 7., csütörtök

Az alkoholfogyasztás előnyei



                                                                                                                                 
Hosszas kutatások végeredményeként állítják, hogy napi 20gramm alkohol fogyasztása két és fél évvel hosszabbította meg a páciensek életét, azokhoz képest, akik egyáltalán nem ittak. A sör és a bor az immunrendszer működésére jótékony hatással van, magas ásványi anyag, vitamin- és antioxidáns tartalma vírusfertőzések ellen is védelmet nyújt.... (tehát nem vicc az alkoholban a hosszú élet / egyik / titka.... Phoenix )

Rendszeres mérsékelt sör és borfogyasztás gátolja az artériákban a véralvadék és a lerakódások kialakulását, ezáltal a szívinfarktus-esély 50 %-kal csökkenhet, emeli a jó HDL koleszterint, csökkenti az ártalmas LDL koleszterint és jó hatású a vérkeringésre.
Hangsúlyozni kell, hogy valóban csak a mérsékelt fogyasztásnál lépnek fel a pozitív hatások, a túl sok fogyasztás változatlanul ártalmas. A tanulmányok kimutatták, hogy a nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok kombinációja éppen az alkohollal együtt növelik a szervezet elektrolit tartalmát, az enzim aktivitást, a hormonszintet, a vérkeringést, az izom és anyagcsere folyamatokat, valamint fokozzák a vértestek képződését.
Ismertté vált, hogy 1liter sörben ugyanannyi antioxidáns van, mint 4-5 adag gyümölcsben. Naponta fél liter sör a vesekő rizikót 40%-kal csökkenti. Egy milánói orvos-csoport a sörfogyasztást a leggazdaságosabb vesekő megelőzési módszerként javasolja. Egy átlagos sör kevesebb, mint 140 kalóriát tartalmaz, dobozonként, kb. 4 %-os alkoholtartalom mellett, így a mértékletes fogyasztása nem hizlal. Kísérletek kimutatták, hogy az árpa csírázása és malátává történő átalakulása során nagyon sok vitamin keletkezik. Különösen jelentősek a B1, B2, B3, B6, és H mind jelen vannak, valamint az ásványi anyagok a Cu, Fe, Zn, Ph, és a Mg.
Néhány sörfajtában a Folat (B9) olyan nagy mennyiségben van jelen, mint 100 g brokkoliban, vagy 0,5 kg paradicsomban. Ezen kívül a komló növény évszázadok óta gyógynövényként ismert. Népi megfigyelések is azt bizonyítják, hogy a komlót a szoptató anyák is használták az anyatej mennyiségének növelésére, valamint az érzékeny csecsemők nyugtatására az anyatejen keresztül. A komló megtalálható tabletta formában és különböző gyógytea keverékekben is, nyugtató, altató és emésztést elősegítő hatása van.

Vörösbor fogyasztása kifejezetten mérsékli az érelmeszesedés kialakulását, naponta egy pohárnyi, 1,5-2 dl bor kb.15%-kal csökkenti a szívinfarktus rizikóját. A borban lévő anyagok csökkentik az inzulinrezisztenciát, kedvező hatással vannak az anyagcserére, csökkentik a pulzust és a szívet jó energetikai állapotba hozzák. Ugyanakkor ennek a mennyiségnek nincs kimutatható máj- és idegkárosító hatása és nem okoz függőséget sem.

A pálinka alkoholtartalma 40-50% körüli, hazánkban a reggeli fél kupica, illetve az étkezések előtti, aperitifként való fogyasztása terjedt el, mely nem túl kedvező élettani szempontból. Az üres gyomorra ivott pálinka, bár étvágygerjesztő hatású, károsan hat a gyomorra.
A tömény italok fogyasztásának ideális ideje étkezés után van. Ekkor felszívódásuk, hatásuk mértéke csökken ugyan, de a szervezet ilyenkor emésztést serkentő szerként hasznosítja. Fertőtlenítő hatása miatt a pálinka megfázás esetén is jól jöhet. 
Gyógyszer szedése mellett persze óvatosan. Bár sok helyen olvasni, hogy a pálinka jó fertőtlenítésre, használata ilyen esetre mégsem ajánlott. Gyomor- bélrendszeri panaszok, görcsök esetén simaizom ellazító hatása révén csökkenti a panaszokat, de magát a betegséget súlyosbíthatja, így nem ajánlott orvosi gyógymód. Népi gyógymódok köhögés és rekedtség ellen az ágyas pálinkák különféle formáit és a mézes pálinkát javasolják. Szédülés ellen egy szelet pirított kenyeret kell seprőpálinkában megfőzni és azzal a beteg homlokát borogatni. A pálinka önmagában jó a magas vérnyomás ellen. A foghagymás pálinka valóságos varázsszer.
Az alkoholok ételek melletti alkalmazása során azt találták, hogy mind a vörösboros, mind a sörös pácolás hat órán keresztül a káros vegyületek megjelenését 90 százalékban megakadályozta. A harmadik rákkeltő anyag kifejlődését a sör már négy óra alatt olyan mértékben csökkentette, mint a vörösbor hat órai pácolás végére! A kutatók úgy gondolják, hogy a sörben és a borban lévő természetes cukrok gátolják a húsban lévő, vízben oldódó molekulák kiáramlását a felszínre, ezért azok a hő hatására nem alakulnak át rákkeltő anyagokká. Arról nem is beszélve, hogy a pácolás eredményeként a hús is ízletesebb lesz.

Érdekességképp más területeken is hasznos lehet a sör: Kertészetben a növények ápolásához is jól jöhet egy kis sör. Csodákat művel, hatására a fű is gyorsabban nő. A ház körül kártékony rágcsálók, egerek ellen tegyünk egy kevés sörbe mártogatott kenyeret egy csapdába. Ez a csalétek odavonzza az egereket! A sört a fodrászatban is előszeretettel használják a haj formázására és ápolására. B6- és B2 vitamintartalmának köszönhetően erősebbé és fényesebbé teszi a hajat. A különféle hajhabok és zselék helyett is használhatják, mivel a világos sör kitűnő hajformáló. Hajmosás után a fejbőrt és a hajszálakat is jól be kell dörzsölni, majd 15 perc után bő vízzel leöblíteni.

2011. április 16., szombat

Kúraszerűen


A csoki és a bor jó kombináció az elbutulás ellen: mindenképpen ajánlott minél több flavonoidtartalmú élelmiszer - elsősorban bogyós gyümölcsök és szójakészítmények (tofu), valamint tea, csokoládé és (mértékkel) bor - fogyasztása, ha sokáig meg akarjuk őrizni szellemi frissességünket.
www.rockpont.polomania.huwww.rockpont.polomania.hu



A hosszú élet titka


Elza néni szerint a hosszú élet titka minden nap egy pohár bor | Borvilág | Scoop.it

100. születésnapja alkalmából köszöntötték pénteken Szabó Gyulánét, a Johanneum Diakóniai Központ lakóját. .........................

Elza néni szerint a hosszú élet titka minden nap egy pohár bor. 
Szülővárosa, Celldömölk polgármestere egy üveg Ság-hegyi borral lepte meg őt, és elhozta Elza néni szomszédainak és fodrászának üdvözletét is.

2011. április 15., péntek

Szekszárdiban úszó pisztráng



Az anekdota szerint, 1817-ben egy baráti összejövetelen a házigazda szekszárdi óbort kínált a vendégeinek Franz Seraph Peter Schubert (Bécs, Himmelpfortgrund, 1797. január 31. – Bécs, 1828. november 19.), osztrák zeneszerző. Schubert is a társasággal tartott, de egy idő után felállt és félrevonult, mert nem hagyta nyugodni Christian Friedrich Daniel Schubart, a XVIII. század kalandos életű irodalmárának költeménye: A pisztráng. 

A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt,
Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant mint a nyíl.
Oly tisztán szépen látszott, én csendben ültem ott,
A vízben vígan játszott és messze csillogott.

A parton lesben állva egy férfi nézte őt,
Nagy horgászbottal várta, a hal hogy arra jő.
A tiszta vízről véltem, itt nem lesz semmi baj,
Így meg nem fogja véle, hisz látja jól a hal.

A horgász cselre készül, mert unja már,
a csermelyt felzavarja végül. No, lám, amire várt,
már húzza, tépi horgát, a végén a végén ott a hal.
Jaj! Mért, hogy mindig jól jár és célhoz ér, ki csal?


Fél óra múlva dallal lepte meg a szekszárdi borral poharazgatókat.



 Franz Schubert: A pisztráng
Előadó: Pálinkás Gyöngyi operaénekes
Zongorán kísér: Szánthó Lajos
Rögzítésre került Budapesten, a Rátkay Klubban, 2011. március 3-án

Ady és a Másnapos dal / Ossián /




Ady a másnaposságról nyilatkozott:  
" Két fajtájú mámora van a bornak... Az első mámor olyan, mint akárkié, kitüzesít bennünk minden örök hajlandóságot s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali alvás, furcsa sok ébredéssel... S mikor alkonyul, egyszerre csak, bárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés... Hangsúlyozom ez másnap este jön, a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Ehhez nincs köze az alkoholmérgezésnek, a mámornak, ez az idegek perverz bűvészmutatványa.”